Erdészettudományi Közlemények / 4. évfolyam / 2. szám / 9-20. oldal
előző | következő

Az alföldi éghajlat-vitától a globális felmelegedésig: három tudománytörténeti fejezet Magyarországról

Jankó Ferenc

Kapcsolat a szerzővel

Levelező szerző: Jankó Ferenc

Cím: H-9400 Sopron, Erzsébet u. 9.

e-mail cím: frk[at]ktk.nyme.hu

Kivonat

A tanulmányban három relatíve rövid epizódot mutatok be a hazai éghajlatkutatás történetéhez kapcsolódóan. Elemzem az alföldi éghajlat-vita csúcspontját, a Kaán-Réthly vitát, amelyben nemcsak két különböző személyiség mutatkozott meg, hanem a környezet-, illetve éghajlatváltozásról vallott eltérő elképzelések is szembe kerültek egymással. Két napilap szemlézésével bemutatom a szélsőséges időjárás hatását a sajtóra, illetve a közbeszédre, rámutatva a sajtónak a maihoz igen hasonló beállítottságára. Végül felelevenítem a globális klímaváltozási elmélet hazai bevezetésének körülményeit, kiemelve, hogy azt a régi éghajlatingadozási teória egyik képviselője vetette fel először, ám már az új tudósgeneráció vitte véghez, nemzetközi impulzusokból, részben szovjet közvetítés révén.

Kulcsszavak: éghajlatváltozás, éghajlatingadozás, tudományos vita, tudománytörténet

  • Ambrózy P. 1971: Az ember hatása az éghajlatra. Időjárás, 75 (5–6): 382–383.
  • Ambrózy P. 1974: A CAS hatodik ülésszaka. Időjárás, 78 (2): 124–127.
  • Ambrózy P. 1975: Szimpózium a hosszútávú éghajlatingadozásokról. Időjárás, 79 (6): 383.
  • Ambrózy P. 1978: Tanácskozás az éghajlatingadozásokról. Időjárás, 82 (2): 119.
  • Arrhenius, S. 1907: Földünk és az égitestek mint az élőlények lakóhelyei. Természettudományi Közlöny, 39 (460): 665–679.
  • Arrhenius, S. 1922: A világok keletkezése. Fordította Mende Jenő. Dick Manó kiadása, Budapest
  • Aujeszky L. 1971: Budyko, M. I.: Éghajlatváltozások. Időjárás, 75(3–4): 241–242.
  • Aujeszky L. 1976: Budyko, M. I.: Az éghajlatváltozások. Időjárás, 80(4): 242.
  • Bacsó N. 1939: Az Alföld erdősíthetőségének kérdése a napilapokban. Az Időjárás, 43(7–8): 147–149.
  • Bacsó N. 1946: Az éghajlattan elemei növénytermesztők számára. Budapest
  • Bacsó N.; Kakas J. és Takács L. 1953: Magyarország éghajlata. OMSZ, Budapest
  • Berkes Z. 1940: Éghajlatváltozás vagy éghajlatingadozás? Az Időjárás 44 (7–8): 149–154.
  • Berkes Z. 1943: Megváltozott-e az éghajlat? Az Időjárás, 47(11–12): 193–195.
  • Berkes Z. 1953: Éghajlatváltozás – éghajlatingadozás? Országos Meteorológiai Intézet Kis Népszerű Kiadványa 3, Budapest.
  • Berkes Z. 1955: Az éghajlat fogalmának meghatározásáról. Időjárás, 59(1): 44–45.
  • Berkes Z. 1957: Újabb eredmények a naptevékenység változása és az általános légkörzés kapcsolatának vizsgálata terén. Időjárás, 61(3): 208–209.
  • Berkes Z. 1970: Az időjárási elemek 73 napos éghajlati periódusáról. Időjárás, 74(5–6): 393–399.
  • Berkes Z. 1975: Éghajlatunk szerkezetének néhány vonása a debreceni 120 éves csapadéksorozat tükrében. In: Felméry L. és Zách A. (eds): Réthly Antal emlékkönyv. MTESZ Magyar Meteorológiai Társaság, Budapest, 89–112.
  • Békeffyné Csonka I. 1962: Tudományos előadás-sorozat Rómában az éghajlat változásairól. Időjárás, 66(2): 126–128.
  • Bognár K. 1935a: Az 1934. évi tavasz szárazságának rendkívüliségéről. Az Időjárás, 39(9–10): 171–178.
  • Bognár K. 1935b: Rendkívüli szárazság Magyarországon. Az Időjárás, 39(11–12): 222–233.
  • Budyko, M. I. 1972: Stability of the Climate of our Age. Időjárás, 76(1–2): 9–18.
  • Budyko, M. I. 1990: Interview of Mikhail Budyko by Spencer Weart on March 25, 1990, Niels Bohr Library & Archives, American Institute of Physics, College Park, MD USA Egyéb URL
  • Cholnoky J. 1940: Meteorológia. A csillagoktól a tengerfenékig. II. kötet. Franklin Társulat Kiadása, Budapest.
  • Dobosi Z. 1964: Éghajlattan. 2. kiadás. Kézirat. ELTE TTK, Tankönyvkiadó, Budapest.
  • Dobosi Z. 1968: Az éghajlat ingadozásai. In: Berényi D.; Dobosi Z. és Wagner R.: Éghajlattan. Tankönyvkiadó, Budapest.
  • Dobosi Z. 1968: A légkör sugárzáshatása. In: Berényi D.; Dobosi Z. és Wagner R.: Éghajlattan. Tankönyvkiadó, Budapest.
  • Dobosi Z. és Felméry Z. 1977: Klimatológia. 3. változatlan utánnyomás ELTE TTK, Tankönyvkiadó, Budapest.
  • Graics Á. 1962: Az éghajlat változásáról. Időjárás, 66(4): 234–238.
  • Hamblyn, R. 2009: The whistleblower and the canary: rhetorical constructions of climate change. Journal of Historical Geograpy, 35: 223–236. DOI: 10.1016/j.jhg.2008.09.006
  • Hulme, M. 2009: Why we disagree about climate change. Understanding controversy, inaction and opportunity. Cambridge University Press, New York. DOI: 10.1017/cbo9780511841200
  • Jankó F. 2013: Elfeledett viták az alföldi erdősítés és vízrendezés éghajlati hatásairól. Földrajzi Közlemények, 37(1): 51–63.
  • Jankó F. 2014: Az „országfásítás” éghajlati vonatkozásai tudománytörténeti visszatekintésben. Erdészeti Lapok, 149(3): 84–85. Teljes szöveg
  • Kaán K. 1933: Az Alföld csapadékviszonyai és az alföldi erdőtelepítések és fásítások. Vízügyi Közlemények, 15(2): 46–58.
  • Kaán K. 1939: Alföldi kérdések. Stádium, Budapest.
  • Kenessey B. 1931: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése. Vízügyi Közlemények, 13(2): 3–27.
  • Láng S. 1954: Berkes Zoltán: Éghajlatváltozás – éghajlatingadozás? Országos Meteorológiai Intézet Kis Népszerű Kiadványa, 3. szám. Budapest 1953 55 oldal. Időjárás, 58(3): 183–184.
  • Láng S. 1971: Éghajlatingadozás a léghőmérséklet napi abszolút maximumainak és minimumainak időbeli eloszlása alapján. Időjárás, 75(1–2): 53–57.
  • Mészáros E. 1977: A levegőkémia alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest
  • Népszava 1934a: Veszedelmes időjárás. 1934. május 8. 62(102): 12.
  • Népszava 1934b: A szárazság. 1934. május 10. 62(104): 11.
  • Népszava 1934c: Iszaptenger. 1934. május 13. 62(106): 1.
  • Népszava 1934d: Vetésjelentés. 1934. május 13. 62(106): 4.
  • Népszava 1934e: Zavarok a főváros vízellátásában. 1934. május 16. 62(108): 7.
  • Népszava 1934f: Világszerte pusztít a szárazság. 1934. május 31. 62(120): 4.
  • Népszava 1934g: Segítséget a szárazságtól sújtott vidékeknek. 1934. június 6. 62(124): 2.
  • Népszava 1934h: A szárazság sürgős kormányintézkedéseket követel. 1934. június 6. 62(124): 5.
  • Népszava 1934i: És mi lesz a fenyegető éhínség áldozataival!? 1934. június 15. 62(132): 3.
  • Népszava 1934j: Kár Pál: Nálunk minden szépen ígérkezik. Szabályoztuk az időjárást – Soltvadladányi tudósítás 1934. június 17. 62(134): 15.
  • Népszava 1934k: Esőcsinálók. 1934. július 26. 62(106): 8.
  • Népszava 1934l: H.E.: Szeszélyes időjárás 1934. július 28. 62(168): 10.
  • Népszava 1934m: Erdősítés. 1934. augusztus 14. 62(182): 12.
  • Népszava 1935: TJ: Az aszály és az alföldi gazdálkodás. 1935. augusztus 11. 63(182): 5.
  • Pesti Hírlap 1934a: A májusi eső. 1934. május 3. 56(99): 1.
  • Pesti Hírlap 1934b: Beszámolók az amerikai aszályról. 1934. május 9. 56(99): 5.
  • Pesti Hírlap 1934c. A szárazság negyedik hete tart országszerte. 1934. május 10. 56(100): 3.
  • Pesti Hírlap 1934d: Balla Antal: A nagy szárazságok Magyarországon. 1934. május 27. 56(119): 4.
  • Pesti Hírlap 1934e: A nagy szárazságok Magyarországon. Rohringer Sándor műegyetemi ny. r. tanár nyilatkozata. 1934. június 2. 56(124): 6.
  • Pesti Hírlap 1935a: H.A.: Az esőhiány. 1935. augusztus 3. 57(175): 7.
  • Pesti Hírlap 1935b: Mesterséges időjárás. 1935. augusztus 20. 57(188): 14.
  • Péczely Gy. 1973: Éghajlatunk múltja és jövője. Légkör, 18(3, 4): 65–70, 83–87.
  • Probáld F. 1974: Budapest városklímája. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • Réthly A. 1933: Az Alföld csapadékviszonyai. In: Sajó E. és Trummer Á. (eds): Újabb tanulmányok az öntözésről. M.K. Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest 148–177.
  • Réthly A. 1934: Az Alföld csapadékviszonyai és a fásítás mikroklimatológiai indoklása. Vízügyi Közlemények, 16(1): 65–81.
  • Réthly A. 1962: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1700-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • Réthly A. és Bacsó N. 1938: Időjárás-éghajlat és Magyarország éghajlata. Magyar Meteorológiai Társaság, Budapest.
  • Szántó I. 1940: Erdőtenyészet, éghajlat és lecsapolás a Kárpátok medencéjében az Alföldre való tekintettel. Sopron.
  • Száva-Kováts J. 1952: Éghajlatváltozások. In: Bulla B. (ed): Általános természeti földrajz. Tankönyvkiadó, Bp., 349–350.
  • Szepesi D. 1979: Az éghajlati világkonferenciáról. Időjárás, 83(2): 112–116.
  • Wágner M. 1973: Éghajlatváltozás vizsgálata hosszú hőmérsékleti sorok alapján. Időjárás, 77(6): 364–368.
  • Weart, S. R. 2010: The idea of anthropogenic global climate change in the 20th century. WIREs Climate Change 1: 67–81. DOI: 10.1002/wcc.6
  • Open Acces - Nyílt hozzáférés

    A cikk teljes terjedelmében szabadon letölthető, és megfelelő forrásmegjelöléssel szabadon felhasználható.

    Javasolt hivatkozás:

    Jankó F. (2014): Az alföldi éghajlat-vitától a globális felmelegedésig: három tudománytörténeti fejezet Magyarországról. Erdészettudományi Közlemények, 4(2): 9-20.

    4. évfolyam 2. szám,
    9-20. oldal

    Közlésre elfogadva:
    2014. október 6.

    A szerzők további cikkei a folyóiratban

    1